Fefe transzplant! 2019.02.14.

Kedves Olvasóink, Barátaink!

Sokat gondolkodtam, hogy írjak-e vagy ne írjak, érdekel-e még titeket a történetünk, ezért várom a visszajelzéseket.

Óriási erőt ad persze, hogy sokan mellém álltak és kisérnek most is ebben a harcban, őket szeretném megtisztelni a következő soraimmal, és persze szívesen mesélek majd személyesen, annak akit érdekel a dolog ;). Ez a Ti sikeretek is!

Megtörtént a műtétem. Teljes kétoldalú tüdőátültetés.

13.-an este riasztottak és éjjel vittek is a műtőbe. 

Igazi Valantin napi ajándék ez.

Késő este értünk ki a mentővel a bécsi kórházba, ahol kaptam egy kis szobát.
Ott rengeteg vért levettek és mondták, hogy aludjak, pihenjek, mert még nem biztos a műtétem, sok mindent megvizsgálnak ilyenkor. Kérdezte az osztrák nővérke mennyi oxigént használok, majd jelezte, hogy ez túl kevés, ad rá még többet.

Frankó... megint romlottam... 

Közben megérkeztek a rokonok, hogy valaki tudjon mégis valamit rólam.

Csendben ültünk, beszéltem hozzájuk majd elaludtunk.

Én az ágyon oxigénnel, ők a széken.

Fel 3 felé benyitottak a szobába és mondtak, hogy az operáció engedélyezve lett, és egyből el is kezdtek kifelé tolni.

Nem voltam ideges, inkább kicsit feszült.

Egyedül maradtam egy hatalmas váróban a műtéti előkészítő előtt.

Olyan volt, mint egy kihalt váróterem. Egyedül vagy, nincs más senki körülötted. Lehet ennyi volt az egész nem látod a többieket... Megkérdeztem magamtól, hogy most mi van? 

Félek?

Szembenéztem önmagamammal és rájöttem, hogy abszolút nem! 

Tudom, hogy ha nem jön össze akkor követem azt az embert aki a világon a legjobban szeretett és én is őt, kiderül számomra a rejtély, hogy van-e folytatás, ha pedig maradnom kell akkor 'csakazértis' boldogon fogom tölteni az életemet mindaddig az átmeneti ideig, ameddig ezen a Földön lehetek és megteszek minden tőlem telhetőt, hogy ez az idő minél több és teljesebb életű legyen.

Teljesen félelem mentesen indultam neki a harcnak, de azért egyet imádkoztam a jó Istenhez, hogy döntse el mit szeretne velem... az ami az elmúlt másfél évemet jellemezte az nem élet.

Nincs választásom...  amint Istenhez fordultam megnyugodtam.

Gyerünk csináljuk!
Még bejött hozzám egy nagyon kedves osztrák altató orvos aki a létező összes tájékoztatnivalójával sem vette el a lendületet tőlem. :) Ilyenkor szegénynek kötelessége tájékoztatni, hogy ez nem egy élményfürdő lesz, teljesen figyelmesen és korrektül mindent elmondott, néhány aláírás és nyomás tovább.

Betoltak a műtőbe.

Isten dontott! Az első és egyben leglátványosabb lépésen túl vagyok.

Kaptam egy új barátot (tüdőt) hozzá, akivel még szokjuk egymást és ha megtanultunk egymás javára élni akkor még sok új kaland várhat rám az életben.

Sokszor elsem tudjuk képzelni mekkora értékekkel rendelkezunk, hiszen magától értetődő, hogy van nekünk, ezért nehéz elmagyaráznom azt milyen, hogy újra kapok levegőt!

Még egyelőre elég sok mindenen fáj, illetve hosszú lesz a rehabilitáció, de a leglátványosabb részén túlestem.

Minden nap egy újabb harc, egy újabb küzdelem a levegőért. Hátradőlni talán sosem szabad, de úgy kell élni, hogy szeressed az életedet.

Én mindenkinek azt javaslom, hogyha egyszer a helyembe kerülne akkor menjen és próbálja meg és ÉLJEN VELE. 

Lehet csak egy évet kapok vele, de az is lehet 25öt, a lényeg, hogy ne bánjam meg ha vége van!

Addig is viszont tanuljátok meg élvezni az életet, azokkal töltsd az időd akikkel tényleg érdemes mert nem tudjuk kit, mikor, hogyan veszíthetünk el és nem lenne jó dolog az utolsó óráinkon azon bánkódni miért nem éltünk többet, ameddig lehetett! :)

Ma hazajöttem, még este búcsúztak a bécsiek:
Auf Wiedersehen

A többit inkább személyesen egy kávé vagy egy pohár bor mellett, de most inkább kérek egy kis fájdalom csillapítót és visszahívom azokat akik kerestek! ;)

Köszönöm a sok imát, amit mondtatok értem, szabadtéren szívesen találkozok veletek, ha keresnetek és az idő is engedi:
Fefe