Mi történik transzplant után...

Sziasztok! J

Sokan kérdeztetek mi történt velem transzplant óta.
Mivel telnek a mindennapok, mit mondanak az orvosok, meddig maradok bent a kórházban stb...

Ezért most igyekszem ismét egy kevéske bepillantást adni abba, amin ÉN tüdőtraszplantáltként átmegyek.
(Fontosnak tartom megjegyezni, hogy nincs két ugyanolyan eset.)

Nem olyan egyszerű a történet műtét után sem. Persze az ’oroszlán részén’ túl vagyok a dolgoknak, de itt még nem állt meg a teendő.
Sőt! Hosszú rehabilitáció szükséges az átültetés után. Részben azért mert nem olyan egyszerű, hogy csak kiveszik a rosszat majd beteszik a jót művelet az egész (mint például egy autószerelésnél), hanem miután a műtétet befejezték azután, a donoromtól megörökölt tüdőt az orvosok igyekeznek, hogy a szervezetem befogadja.

Nekem ébredés után elsődlegesen az volt a feladatom, hogy kövessem az engem körülvevő orvosi csapat kéréseit. Sok fantasztikus ápoló és orvos vett körbe, akikkel nagyon jól tudtunk együtt dolgozni, ennek is köszönhető, hogy jó állapotban adtak haza.

Egy ilyen műtét után, amikor felébred a beteg az új tüdő még nem teljesen szolgál minket. Ahhoz, hogy az a lehető legnagyobb kapacitással tudja szolgálni a beteget, hosszú hónapok munkája is kell és persze szerencse. (Mint ahogy Annámnak is rengeteg munkájában volt, hogy feltudjunk mászni a Kékestetőre).

A legelején újra kell tanulni mindent, lépésről-lépésre. Levegőt venni, hasba is venni, különböző segédeszközökkel a tüdőt tágítani. Ez órákat is igénybe vesz és mindamellett, hogy nagyon fárasztó, a műtét során elvágott bordáidat és izmaidat mozgatod és hát ez nem éppen kellemes élmény.
Ülni, állni, járni, sétálni, később lépcsőzni. Ezeket a dolgokat szépen fokozatosan egymás után tanuljuk meg a minket körülvevő szakemberek segítségével.

Amikor felébredtem műtét után vártam azt a csuda jó érzést, amit Annám is emlegetett, hogy milyen jó levegőt venni, de nem azt éreztem. Ebből is látszik, hogy mindenkinek más a története. Én rosszabbnak éreztem a tüdőmet, mint műtét előtt az a 16%-os kapacitás 80-85 közötti szaturációval és ráadásul mindenem fájt.

Ennek ellenére teljesen biztonságban éreztem magam mindvégig. Ha valamit nem értettem elmagyarázták, segítettek fontos volt nekik a lelki-pszichés állapot is nem csak a tüdőm!

Műtét után nem sokkal jött hozzám egy kedves középkorú úriember. Én még erősen a kábító és fájdalomcsillapítók hatása alatt voltam, amikor az idegen nyelvű környezetben a nővérke mondta nekem, hogy hát Ő volt a „mechanic”. Mechanic???.. Tudni kell, hogy sajnos a nyelvi készségem nem a legjobb és hát teli voltam mindenféle szerekkel, ami miatt nem nagyon tudtam hova tenni ezt az információt. Tehát én ott úgy nem nagyon tudtam hova tenni őt és közben valamiért az ágyra mutogatott a nővérke, így elvoltam egy darabig, hogy tök jó fejek én itt dölöngélek, de még az ágy szerelő is kíváncsi rám... J

Másnap mikor már kitisztult voltam, persze kiderült, hogy ez az úr volt annak a csapatnak a professzora, akik több mint 10 órán keresztül azon dolgoztak, hogy én most itt mindenféle sorokat irogathassak nektek. (Ő volt az én szerelőm) J

Nem szeretnék továbbra sem neveket írni, de többen kérdezitek: Igen, találkoztam Lang professzorral többször is meglátogatott és beszélgettünk egy kicsit, de aznap nem ő volt a műtőben. Bátran mondhatom, hogy az ottani magyar orvosokra is méltán lehetünk büszkék, igazi hősök!

Itt a Tüdőklinikán most nekem elsősorban az a feladatom, hogy a tüdőmet tovább tágítsam. A mozgást újra vissza kell vezetni az életembe, mert azzal az egészségi állapottal, amivel műtét előtt voltam, volt úgy hogy sétáltam egyben 400 métert is, de sokszor a kocsiig elmászni is nehéz volt már.

Ez a CF eléggé aljasan módon lassan lopakodva húzódott be az én életembe, mindig csak egy picit romlottam és szépen lassan épült le a tüdőm, építette le az izmaimat és terhelte meg a szívemet.

Mikor pedig Anna elment, mint egy kártyavár omlott össze minden és csak egy rossz állapotban tudtam rögzülni. Építeni kell újra az izmokat. Mindent, mindenhol… még ott is ahol nem is tudod, hogy van izmod. Szerencsére sokat tanultam a gyógytornászaimtól és itt is egy nagyon lelkes és ügyes gyógytornászom van, úgyhogy idővel… jó sok és hosszú idővel ezeket az izmokat visszaépíthetem.

Mindennap inhalálás, légzés tréning, tartásjavítás, erősítés, séta az udvaron. (Sokszor unalmas, fájdalmas és fárasztó, de élvezem hiszen nem a szélmalomharc megy tovább hanem napról napra van eredménye a tetteknek)

Egyelőre még nem beszélünk a hazamenetelről, (mindent majd a maga idejében) még sok a teendő, van még két cső a mellkasomban, ami a műtét után felgyülemlett felesleges folyadékot vezeti ki. Varratok stb.

Addig élj, ameddig teheted!

Hát ez a ”hardware” része a dolgoknak, de persze ez az egész nem működne, ha nem lennének a látogatóim és barátaim (mindenki nem fér a képbe), akik mellettem vannak/voltak a legnehezebb időkben is.

Ups! mára ennyi, elszaladt az idő, most megyek tekerek még egyet gyorsan a szobabicajon + esti gyógyszerek, ennyit, amit még ma megtehetek.

Valaki gyújtson egy mécsest (nekem itt sajnos nincs), egy CF-es barátunkat ma műtötték illetve,
ma 5 éve, hogy Anna plusz éveket kapott! Hála érte!
Imádkozok értük is ma este! 

Szép estét nektek!
Fefe

 :)







U.i.: Bocsánat, még mindig nem tudtam minden olvasatlan levelemre válaszolni, de igyekszem utolérni magam!