Hála
Közeledve az évfordulókhoz, a reggeli kávémat szürcsölve, ahogy éppen az ujjaim hegyét megégettem, ránéztem a leveleitekre és egy kicsit elméláztam, hogy lecserélem a borítóképet. 
Már régóta zavart a dolog, de valahogy sosem tudtam mit tegyek vele...
Lassan 3 év eltelt.
Volt pár elég hirtelen veszteség megint körülöttem, ami megingatott, de végül is magamhoz tértem.
Katasztrofális egy rémálom után ébresztett fel tavaly februárban a saját szervátültetésem, bevallom talán legfőképpen ennek hatására mára teljesen máshogy tudom nézni Annával való kapcsolatomat.
Hálás vagyok!
Vége van, de valahol mégis Örök.
Egy életem van és abból nekem is ki kell ezek után is hozzam a legtöbbet. Most már inkább hálás vagyok érte, hogy megtörtént az a 8 év, nem pedig azt nézem, hogy vége szakadt.
Nagyot estem, de ez azért volt lehetséges mert magasan is voltam.
És újra neki futok!
Máshogy, talán teljesen máshogyan és más valakivel.
Sokszor elesek és el is fogok, erről szól az élet, de vállalom!
Nem félek, tőle és igyekszem úgy élni az életem, hogyha egyszer majd odakeveredek Szent Péter elé akkor ne kelljen magyarázkodjak miért nem éltem a felém küldött lehetőségekkel, hogy jobb életet élhessek.
Ma már nem félek és beleugrok a dolgokba, akkor is ha csalódás ér, minthogy elszalasszak pótolhatatlan lehetőségeket.
Aki nem küzd a dolgokért az már biztosan vesztett.
Úgy érzem, hogy azok, akik nem ismertek minket igazán és csak most hallanak a történetünkről, csak a kapcsolat végét jellemző egészség nélküli állapotból való összetartást veszik észre.
Igazából nem erről van szó.
Olyan stabil értékeket találtunk meg a másikban, hogy a betegség és a velejáró hercehurca sem volt képes közénk állni. 
Ha visszagondolok és szóba kerül olyanokkal, akik igazán ismertek akkor a rengeteg nevetés, őrültség és tisztelet jellemzett minket.
Ez a mécses nekem nem tetszik továbbra itt, nem erre kell emlékeznie senkinek.
Ünnepélyesen lecserélem végleg!
Egy olyan képet kerestem, ami minket határozott meg és mutat be, talán a legőszintébben azoknak is, akik már nem ismerhették meg Annát, mert később csatlakoztak a történethez.
Ez a kép még akkor készült amikor úgy igazi egészségi problémánk nem is volt, nem volt szó még transzplantról sem és nagyjából még Anna állapota is rendben volt.
Se a CF, sem a transzplant, csak Ő meg Én.
3 évnyi párkapcsolat után, már mind a ketten teljesen biztosak voltunk a másikban és ettől a képtől kezdve pedig mint,
„Menyasszony és Vőlegény”, fent a Montmartre tetején.
Már régóta zavart a dolog, de valahogy sosem tudtam mit tegyek vele...
Lassan 3 év eltelt.
Volt pár elég hirtelen veszteség megint körülöttem, ami megingatott, de végül is magamhoz tértem.
Katasztrofális egy rémálom után ébresztett fel tavaly februárban a saját szervátültetésem, bevallom talán legfőképpen ennek hatására mára teljesen máshogy tudom nézni Annával való kapcsolatomat.Hálás vagyok!
Vége van, de valahol mégis Örök.
Egy életem van és abból nekem is ki kell ezek után is hozzam a legtöbbet. Most már inkább hálás vagyok érte, hogy megtörtént az a 8 év, nem pedig azt nézem, hogy vége szakadt.
Nagyot estem, de ez azért volt lehetséges mert magasan is voltam.
És újra neki futok!
Máshogy, talán teljesen máshogyan és más valakivel.
Sokszor elesek és el is fogok, erről szól az élet, de vállalom!
Nem félek, tőle és igyekszem úgy élni az életem, hogyha egyszer majd odakeveredek Szent Péter elé akkor ne kelljen magyarázkodjak miért nem éltem a felém küldött lehetőségekkel, hogy jobb életet élhessek.
Ma már nem félek és beleugrok a dolgokba, akkor is ha csalódás ér, minthogy elszalasszak pótolhatatlan lehetőségeket.
Aki nem küzd a dolgokért az már biztosan vesztett.
Úgy érzem, hogy azok, akik nem ismertek minket igazán és csak most hallanak a történetünkről, csak a kapcsolat végét jellemző egészség nélküli állapotból való összetartást veszik észre.
Igazából nem erről van szó.
Olyan stabil értékeket találtunk meg a másikban, hogy a betegség és a velejáró hercehurca sem volt képes közénk állni. Ha visszagondolok és szóba kerül olyanokkal, akik igazán ismertek akkor a rengeteg nevetés, őrültség és tisztelet jellemzett minket.
Ez a mécses nekem nem tetszik továbbra itt, nem erre kell emlékeznie senkinek.
Ünnepélyesen lecserélem végleg!
Egy olyan képet kerestem, ami minket határozott meg és mutat be, talán a legőszintébben azoknak is, akik már nem ismerhették meg Annát, mert később csatlakoztak a történethez.
Ez a kép még akkor készült amikor úgy igazi egészségi problémánk nem is volt, nem volt szó még transzplantról sem és nagyjából még Anna állapota is rendben volt.
Se a CF, sem a transzplant, csak Ő meg Én.
3 évnyi párkapcsolat után, már mind a ketten teljesen biztosak voltunk a másikban és ettől a képtől kezdve pedig mint,
„Menyasszony és Vőlegény”, fent a Montmartre tetején.
Nem nosztalgiából cserélem ki a képet, csak hálás vagyok azért, hogy az életben megismerhettelek és kísérhettem az életed, ameddig lehetett.
Ez a kép maradjon meg itt is rólunk inkább mindenkinek.
Büszke vagyok arra, hogy a párod lehettem, mindvégig mellettem voltál én pedig melletted lehettem.
Tudom, hogy fentről minden látsz ezért igyekszem továbbra is emlékedhez is méltóan tisztességesen őszintén és boldogan tovább élni.
"Így az idő távlatából már minden másképp fest.
Egyszerű ember voltam, egyszerű szavakkal
Tele félelemmel, jah hatalmas falakkal
Köszönöm, hogy szerettél, köszönöm, hogy élhettem."
Ahhoz, hogy nagyot ugorj magasra kell tenned a lécet:
Sokszor mondom, hogy ha hiszünk valamiben akkor sikerülni fog.
Bevallom néha magam is belebukom ebbe a gondolatba, nekem is vannak nehezebb időszakaim, amikor nem veszem ezt hirtelen észre. Aztán idővel mindig rájövök, hogy a 'felhők felett mindig kék az ég'.
Szerencsére ezeket az időszakokat gyorsan ellegyezem magam elől, hiszen erre nekem sincs időm és ha el is esek gyorsan helyre is rázom magam.
Vége most már a karanténnak.
Elsőre talán mindenkinek nehéz időszaknak tűnt, de én már jól sejtettem, hogy ez egy hatalmas ajándék is egyben az égiektől.
Ilyenkor bárkivel is vagyunk összezárkózva akaratlanul is lehetetlen nem összébb kerülni egymással. Én is kezdem elfogadni a macskánkat.
Vége most már a karanténnak.
Elsőre talán mindenkinek nehéz időszaknak tűnt, de én már jól sejtettem, hogy ez egy hatalmas ajándék is egyben az égiektől.
Ilyenkor bárkivel is vagyunk összezárkózva akaratlanul is lehetetlen nem összébb kerülni egymással. Én is kezdem elfogadni a macskánkat.
Ahogyan a barátaim mondtak egyfajta Globális Stockholm szindróma keletkezett. 
A kérdés mar csak az, hogy meddig vagytok kepések ezt karantén nélkül is megélni.
A kérdés mar csak az, hogy meddig vagytok kepések ezt karantén nélkül is megélni.
(Valószínűleg, addig ameddig újra nem kezdi a hülyeségeit és ismét összemászkálja a frissen mosott autómat. Ezesetben... macska tappancs pörköltért lehet nálam jelentkezni.
)
)
Az évek során nekem már megszokott, hogy kerülgetem a bacikat és a vírusokat, szerencsére pontosan jól tudom a határokat, így tudtam merre 'menekülhetek'.Annak idején kiköltöztem Budaörsre, így áldott dolgom volt most is és sikerült mindig olyan helyet találjak a természetben, ahol kitudtam élni a magam elé kitett célokat. Persze közben jó hangulatban tudtunk a szabadban lenni, ahol nem tudjuk összefertőzni egymást.
Ráadásul mindenki örömére megjött a tavasz és a jó idő, ami ilyenkor önmagában is jobb kedélyre viszi az ember.
Bevallom sor került itt is pár illegális bográcsozásra és grillezésre a kertben.
Néha nálunk, néha valakinél. Minket is közelebb hozott, hogy van, akivel évek óta nem találkozva, most viszont tudtunk elegendő időt szakítani egymásra.
Persze igaz az állítás, hogy mindenkinek arra van ideje amire szán, inkább csak az élet alakult itt is úgy, hogy akaratlanul elsodródtunk a távolságok miatt egymástól.
Egyelőre ennyi, most irány pár barátommal sportolni és drukkoljatok, hogy holnap ne essen az eső, mert akkor végre indulhat a foci is.
Persze igaz az állítás, hogy mindenkinek arra van ideje amire szán, inkább csak az élet alakult itt is úgy, hogy akaratlanul elsodródtunk a távolságok miatt egymástól.
Egyelőre ennyi, most irány pár barátommal sportolni és drukkoljatok, hogy holnap ne essen az eső, mert akkor végre indulhat a foci is.
Köszönöm a sok-sok levelet, ígérem, hogy a jó idő ellenére, valahol valamelyik fűkupacban heverészve (két sportolás közt megpusztulva) megtalálom rá az alkalmat, hogy most is visszaírjak!
Fefe
Megjegyzések
Megjegyzés küldése