Szabadulás! :)

"Ne csak álmodd az életed, hanem éld az álmaidat!"

Az én álmom véget ért, mikor elvesztettem azt a pótolhatatlan csodás lányt aki mindennél jobban szeretett. Együtt voltunk jóban-rosszban és most az üres szoba fogadott...

Sokan félve kérdezik, ezért most válaszolok…

Túl vagy már???...

(Nem tudjuk igazából és nem szoktunk ezen töprengeni, de Panglosz mester szavai is felvetették a nagy kérdést: "Mi az élet értelme?"
Ha máskor nem akkor, ha a legközelebbi hozzátartozó elvesztésekor az emberben ezek felmerülnek benne…)

Válaszolva...

Ebből nem lehet kigyógyulni! J Egy ideje viszont tudom, hogy nem is kell, Igyekszem vele megtanulni együtt élni.

Annának beégetett helye van a szívemben és az is fog maradni, de tudom, hogy neki is az lenne a fonos, hogy ezek után újra boldog legyek! Nem könnyű feladat, de 'csakazértis', hiszen nem azért vagyunk a Földön, hogy boldogtalanul éljünk. :)
 

Majdnem bele is haltam.
Bevallom abszolút nem érdekelt akkor a dolog, de pár csodás barátot, rokont találtam körülöttem és a blogon is nagyon sokan vagytok, akik  'fogták a kezemet', amikor én már inkább mentem volna…

Nem tudjuk igazán mi az értelme, de egy biztos:
Egyszer úgyis elmegyünk és akkor megtudjuk, hogy viszont látjuk-e azokat, akik előbb elmentek. Addig viszont igyekszem az életem jól élni és kihasználni az időt és a lehetőségeket még mielőtt azok az orrom előtt elmennek. J

Könnyű dolgom volt én, nem féltem semmitől, amikor a műtőasztalra kerültem, sőt magam másztam át, hogy végre valami történni fog, vége a pokoli helyzetnek, innentől bármi megváltás!

Úgy döntöttem akkor, ha odafent úgy véleményezik, hogy nekem még itt a helyem és új életet kell kezdeni, hát akkor már ’csakazértis’ igyekszem beleadni mindent.

"Vitatkozhatunk rajta, hogy a pohár félig tele van vagy félig üres.

Én addig megiszom.

Üdvözlettel: a Lehetőség."

(Lendvai Anna, Csaklevegőt!)

Már, mikor felébredtem tudtam mi a dolgom, baromi jó volt a személyzet oda kint is és ezt az itthoniakról is elmondhatom. 

Már Anna láttán is bőven megtanultam becsülni, azt amikor az ember tehet magáért, ott elég volt bíztatni-lelkesíteni és a közös célokat lebegtetni, most viszont egyelőre célok nélkül szó szerint pusztán a levegőért küzdeni az elején csak a jó Isten és az én felelősségem volt.
Annyira felse fogja, aki maga ellen tesz, hogy mekkora érték az egészség. Végre nem fulladsz bele pár lépcsőbe vagy egyszerűen csak normálisan tudsz már aludni, azért mert egészséges a tüdőd...

A múlt hét óta csak feltételes lábon lettem hazaengedve (ez azt jelenti, hogy egy héten akár többször is visszamegyek készenlétben egy bőrönddel, mert lehet az eredmények alapján marasztalásra beszélnek. (Vagy csak megkedveltek odabent? ;) )

Előtte sem volt egy sétagalopp időszakom, de azért már több, mint két hónapja folyamatosan a klinikán elég ingerszegény állapotban kicsit sok volt. Dóri a gyógytornász szerencsére profi edzéseket tartott, amit most magam kell összerakjak,  könnyebb ha lelkesítik az embert, de már sehogysem éreztem odabent, hogy a teljesítőképességeim határait feszíteném.

Úgyhogy múlthét óta fozokatos tempóval itthonról igyekszem ezt.  

Nem túl könnyű.. sem egyedül ezt az egész tortúrát sem pedig a gyász mellett új éltetet kezdeni...

Borús napokon, abban bízom, hogy van nekem odafent egy elég jó kapcsolatom, úgyhogy biztos segíteni fog.

Most elvagyok! J

Élvezem a levegőt és azt, hogy végre nem fuldokolva megyek a fürdőig sőt lassan semerre. J

A múlt héten a Normafa és Erzsébet kilátó volt belőve, tegnap pedig a Budaörsi hegyekre másztam fel bő másfél év után újra. Van még bőven túra tervem, úgyhogy a jelentkezőket privátban szívesen várom. ;)

Nem szeretek álmodni, olyankor mindig kialvatlan vagyok. :S

A történtek után meg álmodozni nem akarok, inkább elindulok megvalósítani őket.

Nem könnyű, sok baráttal, de mégis egyedül ennyi idő után… ha épp nem jutok eszébe senkinek és még az eső is esik, ilyenkor mindig én is fenéken kell rúgjam magam, hogy túl rövid az élet ahhoz, hogy itt búslakodjak és elindulok!… 

Őőő… 

vagy nem és később indulok el! :D

…És próbálom megélni az életem.

Már nagyon jó lenne visszamenni a munkahelyemre anyagilag is, végre közösségbe kerülni, bár az előbb írtam: nem álmodozok , úgyhogy erre majd csak akkor gondolok, ha engedik a dokik is már.
Elég pöttöm az immunrendszerem és csak nagyon kivételes esetekben puszizkodom. :) (Csak semmi baci csere!)

Bálint (a tüdőm), jól viselkedik.

A fotók (röngten), amiket készítenek róla… hát azok még nem a legszebbek, de majd együtt megszépülünk! ;)

Még meg kell mászunk együtt néhány jó kis combos hegyet!

Erről jut eszembe, sokan kerestetek a műtétnél, hogy szeretnétek találkozni velem.
Bevallom annyi minden történt, hogy nem tudom kinek ígérkeztem már, akkor azt mondtam szólok ha lehet:

Most szólok! Találkozhatunk!

(valahol a szabadban) ;)

Addig menjetek moziba! :/  (Holnaptól: Két lépés távolság!)

Ne feledjétek, az élet túl rövid ahhoz, hogy hülyeségeken görcsöljünk vagy másokra várjunk!

CsókPuszi! :)

Fefe

U.i.:Szeptember 7.-én Kékestúra, addig még igyekszem sok pozitív élménnyel jelentkezni!

Köszönöm, hogy mellettem vagytok és mégjobban köszönöm azoknak akik fizikailag is körbeveznek!

Miattatok megéri csinálni tovább! :) <3