Egyszer élünk, ne szalaszd el

   Döntsd el, hogy mi a fontosabb: a büszkeséged és semmit nem kapni, vagy kockáztatni és talán mindent megnyerni.

    
A hétvégén egy nagyon régi, fontos és jó barátom lagziján voltam, ahol megint elő lettem kapva, hogy miért nem írok...
Utálok magamról, de igen... értek mindent...
Hát most írok pár gondolatot:

   Az élet néha kemény utak elé állít minket. Sokszor visszafordulunk, de az elszalasztott lehetőségeket nem mindig kaphatjuk vissza.
Mióta egyedül maradtam sokszor és sokat fordultam szembe önmagammal, nem mindig találom a helyem a világban. Lelkemben minden héten felvillan és ott virít a pokol, de én nekem ez nem kell!

   Szégyen- nem szégyen bánom is én mostmár nyiltan is vállalom:
Nem mindenki tudja, de volt idő amikor egészen a pszichiátriáig csúsztam és ott is sok mindent megéltem. Na már nem vagyok annyira kettyós, vagy inkább ismét nem úgy...

Én aláírtam a papírt és közjegyzőt is hívtam, hogy nekem a történtek után már tényleg elegem van az egészből...

Vonszoltam az oxigént 80as szaturáció és 130-as pulzus mellett a munkahelyemre, csak ne kelljen otthon maradnom ezzel az átkozott fájdalommal, amit a gyász és a körülmények okoztak bennem.

Nem érdekel ki mit gondol, ki mit hogyan tett volna, de pontosan tudom milyen amikor az élet tényleg mélyre tesz és még beléd rúg hármat akkor is, ha te semmit nem tettél ezért, sőt egész életedben keményen dolgoztál azért, hogy felépítsd az álmaidat és a célegyenesben minden befuccsol. 
Elhatároztam, hogy tanulva a sorsomból megfogom a kezeket, amik felém nyúlnak és igyekszem segíteni másoknak akik hozzám fordulnak mert csak az lehet boldog igazán aki mer és tud is szeretni.

Nem volt könnyű és most sem mindig egyértelmű minden, de tudom, hogy ha az élet előttem lehetőséget tartogat igenis élnem kell vele mert mindig is így gondolkodtam és mindig is erre törekedtem, csak most van még káosz a fejemben. 
Beleragadtam évekig egy helyzetbe, de úgy gondolom az törjön pálcát a  fejem fölött aki ennek a felét is megélte.... Aztán jött Bálint (az új barátom ) akiért felelősséggel tartozom.

2019. március

+6 hónap

Átkoztam a Valentín napot is már, amikor mindenki a szerelmével boldogan ünnepelt nekem meg csak az járt a fejembe, hogy Istenem miért alakult így..  Aztán aznap bátran ugrottan fel a műtő asztalra, mert egyértelmű volt az út előttem:
Átok műtét, nem éppen biztos a siker főleg nem, ha már a sürgösségi várólistáról kell nekivágni.
Semmi veszteni valóm nincs, nem tudtam, hogy merre visz az út tovább, de azt tudtam biztosan, hogy elfogytak már a lépések.

Aztán felébredtem és pár nap múlva Márta (egy kedves nővérke szorította meg először a kezem)
Tudtam, hogy túléltem. Csak mentem előre mint a gép, tudtam, hogy nem akarok ott maradni, nem bírom a bezártságot, járni- menni akarok, minél előbb és csak ez hajtott előre. 
Aztán hipp-hopp repült az idő és gyorsan a klinikán találtam magam.
Kettévágva, lefogyva, zsíros hajjal és nem utolsó sorban immár árván és özvegyen.
Frankó gondolatok...
Fogalmam sem volt merre kell induljak, de tudtam, hogy Bálint és akik őt szerették azoknak is tartozok mostmár.
Aztán szépen, lassan jöttek a kezek... Dóri a gyógytornász aki a kezdetekben sokat támogatott a megszállottságomban és még finom főztjével is meglepett... Csiszér doktornő, Zsolti, Judy és 'Kutya' barátom akik akkor is látták bennem a lehetőséget amikor én már régen elzavartam őket mert már elegem lett a rémálomból, amibe önhibámól belekevert az élet. 

De már ott voltam... lézengtem a folyosón, mosolyogtam mert erős akartam maradni, mint régen, de még mindig nem láttam a fényt, a lehetőségeket. 
Aztán volt aki megragadta a kezem és sokat húzott rajtam, majd ugyanúgy a sötétségbe kevert, de már elindultam egy útra előre felé és tudom, hogy a legjobb út az csak az ami előre vezet. Nagyapám mindig azt mondta, fejlődni csak előre szabad.

Magasra tettem a mércét és szépen a fejembe vettem, hogy egyszer felépítem azt fizikai testet, amit egyszer anno 20 éves koromra elértem. Még messze a cél, de talán jó úton járok. Sokszor és sokat elakadok, de mindig csak az jár a fejemben, ami 18 évesen.. akkor sem volt semmi más ezen felül, csak az, hogy nem olyan életet akarok, amilyet sokan mások élnek...

...aztán egyszer csak a semmiből mellém keveredett az életembe egy angyalka és ameddig tudott kitartott mellettem. <3 

Sokszor az életben elbuktam, és felégett minden, de mint a példaképem egy főnix madár újra kezdtem. Most még mindig nem könnyű, néha napról-napra élek, de az irány egyértelmű és felépítem mindazt, amit a lehetőségeim adnak az életben, mert nem akarok Szent Péter előtt magyarázkodni, hogy miért voltam akkora idióta, hogy nem éltem valami jóval, amit az élet tálcán kínált nekem.
Szerintem ne a haláltól félj hanem a megnem élt élettől. 

Tudom már Annus utolsó napjaira teljesen elcsúsztam, de nem bánom, bármi is lett volna velem...




Borzasztó volt az érzés amikor Annát elhívták az égiek és utána az egész pokol ami keletkezett... mint a domino dőlt össze minden, de mára tudom, hogy hálásnak kell legyek mindazért a sok-sok élményért, amit Annával töltöttem és amiről nem mondtam le akkor sem amikor berezeltem attól, hogy vajon szabad-e nekünk együtt lenni.
Életem 3 legjobb döntése: Anna, az eljegyzése és a mosogatógépem volt. :D

Nem akartam folytatni a blogot, mert nem akarok és utálok is magamról beszélni és én inkább csak a háttérből szerettem Annát is erősíteni. Egyszerű ember vagyok, egyszerű szavakkal, teli félelemmel, de megígértem Annának, hogy fenn tartom amit felépített mert igenis példa amit és ahogyan meglépett.
Én köszönöm, hogy olvassátok a soraimat még most is, és a like-okat és a hozzászólásokat. Akkor is ha elveszek és nem írok sok erőt ad, hogyha érzem, hogy van értelme, annak amit csinálok.
Sokat tombol és forrong  bennem mindkét énem, de talán ez normális is. Kevesen ismernek igazán, úgy mint Anna talán soha senki, de egy biztos Ő valami olyasmit látott meg bennem amit talán el kellene hinnem egyszer újra ismét magamról.  Tudom, hogy sokszor sok nehézséget élt meg Ő is miattam és a kapcsolatunk miatt, de baromira büszke vagyok, hogy egy ilyen szuper, vagány és jó ember lehetett az életem részese és ezt már nem veheti el tőlem semmi és senki.
Sokan kérdezitek és tapogatóztok.. 
Igen megnyíltam és ha majd kell nyitok továbbra is, de nem Annát keresem. Ő megvan és meg is marad mindörökké, de iszonyatosan nagy tévedés lenne őt keresnem másban. Egyszer talán eljön az az idő is, hogy valaki elfogadja ismét a hülye fejemet. Habár a szemem sem áll jól! :D
Most egyelőre leköt a munkám, amit imádok és nagyon hálás vagyok mindazért amit a TMX értem tesz és szeretnék vissza adni nekik is sokat, illetve azoknak akik mellettem vannak. 
Munka, család, barátok és a régi nagy-nagy szerelmem vissza tért az életembe, aminek nagyon örülök és így szinte napom a sporté is. 
Hibázni nem szégyen, sokszor nagyot hibázni sem, de elfutni, nem megbocsájtani és nem szembe nézni önmagunkkal és a lehetőseinkkel ostobaság és egy megnem élt élethez vezet.

Ha nem jó, lépj ki a múltadból,
sok munkával... talán nagyon sokkal, de megéri előre lépni:

Merj élni! A többi rajtad múlik.
Pihenni és gondolkozni ráérsz majd a túlvilágon! ;)

2010

2019 február

2019 október

Higgy abban, hogy jobban is élhetsz, 
Hidd el én is jól tudom... 
elindulni nehéz!

Köszönöm, ha hiszel bennem. 
Köszönöm, hogy támogatsz és olvasod a soraim. 
Hálás vagyok mindannak, amit kapok és amit adhatok.


Jah és fontos:
Köszönöm az edzőimnek:
Vikinek, Dórinak és Zolinak, hogy minden héten rugdossák a csontos kis seggemet, ami mostmár ismét nem olyan csontos!